Szorgalmas és elhivatott szakemberként az évek során kipróbáltam magam számos területen, legyen az a grafikai tervezés, fotózás, videókészítés vagy a webfejlesztés. Már gyermekkoromban érdeklődtem a matematika és a számítástechnika iránt, és 2001-ben kezdtem el ismerkedni az informatikával. 2004-ben már saját számítógépem volt, és kisebb rendszergazdai feladatokat is elláttam. 2008-ban pedig a grafikára fókuszáltam, és egy internetes grafikus csoport vezetője is lettem. Kezdetben a Photoshop és az Illustrator voltak az eszközeim, és külföldi grafikai versenyeken értem el magas nyerési százalékot. Azóta pedig megtanultam fotózni, videót vágni és 3D modellezni is.
2016-tól a vendéglátással foglalkozó cég grafikusaként dolgoztam, és szinte mindenféle webes és nyomdai grafikai anyagot készítettem, a névjegyektől a 6 méteres plakátokig. 2018-ban pedig szoftverfejlesztő végzettséget szereztem, amelynek köszönhetően jobban elindultam a webes vonalon is, mint webdesigner. Ebben az évben csatlakoztam a KORREKT-EXIM Kft.-hez, ahol kezdetben webáruházakat és különböző grafikai elemeket készítettem, többek között egy több méteres habtáblát és egy kirakat vision fólíáját.
2021-től már másodállásban is dolgozom, ahol wordpress alapú weboldalakat és webáruházakat hozok létre. Nem jelent problémát az akár több ezer termék beillesztése sem, hiszen magabiztosan mozgok az ilyen feladatok terén is. Folyamatosan fejlesztem magam és a szabadidőmet is a tanulásra fordítom, hogy minél jobb szolgáltatást nyújthassak az ügyfeleimnek. Minden feladatot maximális logikával végzek el, hogy az általam készített megoldások minél hatékonyabbak és funkcionalitásukban teljesek legyenek.